
| Bemutatkozás |
Kutyáink
|
Almok | Kiállítások | Aktuális | Fotóalbum | Linkek |
|
~ Üdvözlöm honlapunkon! ~ |
|
Reményi Ferencné vagyok, lányommal, Krisztinával közösen tartunk, és nevelünk
Berniket.
Így kezdődött:
1984-ben
egy Budapesti CACIB kiállításon Bernáthegyi kölyköt szerettem volna venni,
sajnos ott egy kutyus sem tudott elvarázsolni. Megláttam viszont egy csodaszép,
nevetős, bébipelyhes kölyköt, akiről azt sem tudtam milyen fajta. Ő volt
MONOSTORERDEI AVAR, az első Bernink,
aki nyolc éves korában, egy nagyon meleg nyári napon szívelégtelenségben
halt meg. Engem ott ez a kutyus megbűvölt, és bűvölnek a Bernik azóta is.
És nemcsak a sajátjaim! Szerelem volt ez első látásra, ma már tudom örökre
szóló szerelem, nem tudnám az életemet Bernik nélkül elképzelni!
Következő kutyánk egy tüneményes, öntudatos Berni kislány lett, KÁLVÁRIA-ALJAI
HÉDA, így ők ketten lettek tenyészetünk alapítói. Hédánk akit mi öregkorában
Nagyikának becéztünk, tizenegy éves korában halt meg izületi gyulladásban.
Ma is nagy szeretettel, és hálával gondolunk rá, hiszen sok szép, és okos
kutyánknak anyja, nagyanyja, dédanyja volt!
Szerencsére
a lányom is ugyanolyan hévvel imádja a Berniket mint én. Ez azért roppant
fontos, mert így lesz aki a kennelemet tovább vigye, viszi, hiszen a kiállításokon
már szinte kizárólag Krisztina lányom vezeti fel a Berniket, és éri el velük
a jobbnál jobb eredményeket! NAGYON BÜSZKE VAGYOK RÁJUK!!!
Sajnos sok kennelnél nincs folytatás, és ez nagyon szomorú.
Bevallom próbálkoztam más fajtával is, Magyarországon elsőként, Fáraó kutyánk,
és két örökké csipogó törpe Schnauzerünk is volt, de az igazi a Berni maradt,
az ő helyüket nem vehetik át, mindig ők maradnak az elsők! Ennek kapcsán
tanultam meg, hogy minden ember olyan kutyát választ maga mellé társnak,
aki lélekben közel van hozzá. Ha mégsem, úgy nem lesz kiegyensúlyozott,
harmonikus kapcsolat gazdi és kutya közt.
Szerencsére, sok-sok év alatt, amióta kutyázom, komoly emberismeretre tettem
szert, így bizony előfordul, hogy már a kapuban közlöm a leendő új gazdival,
nincs kiskutya, vagy neki nem adok! Ha nagyon erőszakos, megpróbálok segíteni,
és más, az adott emberhez közelebb álló fajtát ajánlani. Az a szerencse,
ha ezt elfogadja, sajnos az is előfordul, hogy máshol mégiscsak Bernit vesz!
Sajnálom! Nekem az a célom hogy a tőlünk kikerülő kölykök a lehető legjobb
helyre kerüljenek, ahol szeretik, megértik, gondozzák őket. Igyekszem legalább
az első évben figyelemmel kísérni a kicsiket. Ha a gazdi hajlandó kiállításra
is járni, az számunkra külön öröm, és minden segítséget megadunk ahhoz,
hogy sikeresek legyenek a kiállítási körben.
Nagy örömömre, ma már Európa szerte ismerik kennelünket, sok kutyánk van
külföldön, és nagyon szép eredményeket érnek el . Mi is sokat járunk külföldi
kiállításokra, igyekszünk ott lenni minden nagy nemzetközi eseményen, Európa,
és Világkiállításon, Klubkiállításokon. Bizony ez nagyon sok idő és energia!
Úgy gondolom, nem kárba veszett energia, legalábbis az eredmények ezt igazolják.
Álljon itt még köszönetem azoknak a gondos gazdiknak, akiknek kennelünkből
van kutyusa, és nagyszerű eredményeket értek el! Büszkén mondhatom, a 2002-es
BSH Klubkiállításon például, négy osztálygyőztes kutya reprezentálta tenyészetünket.
Végül, de nem utolsósorban, bernijeinknek köszönhetünk még számos kedves
ismerőst, és jó barátot is!
Talán még egy dolgot, az életem mottóját osztanám meg Önökkel:
KUTYA NÉLKÜL LEHET ÉLNI, DE NEM ÉRDEMES!
Elérhetőségeink: cím: 2213 Monorierdő, Erdei Tanya 16. telefon: 00-36-29-419-129 mobil: 00-36-20-366-3342 00-36-20-383-6252 |
maglodfalvi@yahoo.com